Röviden:

Most biztosan valami frappáns önéletrajzot kellene írjak magamról. Azonban ezt nem akarom megtenni, mivel nem ez a célom. Amit viszont mindenképpen tudni kell rólam, hogy nincs könyvkötészeti végzettségem és iparművészeti iskolába sem jártam. Minden, amit alkotni tudok, kizárólag a Názáretbeli Jézus Krisztus dicsősége és neki köszönhető. Ami érdekessé teszi még ezt a történetet, hogy soha nem voltam egy babrálós, aprólékos alternatív ember. Nyomát sem lehetett látni az életemben annak, hogy én leüljek az asztalhoz és nyolc- tíz órán keresztül dolgozzak egy Biblia borítón. Inkább egy szangvinikus, forróvérű temperamentumos, izgő-mozgó típusú ember voltam több mint harminc éven keresztül. Azonban Isten megtanított arra, hogy néha le kell ülni, és végig kell szemlélni a csodákat. Nagyon megszeretette velem az Egyedi Biblia borítók készítését. Én pedig annak örülök, hogy egyre több ember értékeli és szereti az Egyedi Bibliákat.

Hiszem, hogy Isten úgy teremtett minden embert, hogy benne legyen az alkotás utáni vágya. Én megtaláltam. Szeretném, ha ezen a weboldalon eltöltött percek nemcsak vásárlásra, hanem az alkotásra is inspirálnának. Had mondjam áldásként Rád: Találd meg „Azt”, amiben meglátszik az Isten adta tehetséged! Hidd el, sikerülni fog!

Honnan jött az Egyedi Biblia ötlete? Honnan indult az egész?

Mindig is szerettem az egyedi dolgokat. Egy időben szép ruhában jártam. Viszont a jó ízléssel nem párosult az alázatosság Isten felé. Éppen ezért egy hatalmas bukás volt a következménye és egyben kezdete annak, hogy Isten személyesen tudjon hozzám szólni. Ekkor kezdődött minden. Amikor mindenünk porrá égett, a hamu alatt egy teljesen új „kezdet” indult. Újjá születtem. Mások lettek a célok, és mások lettek az eszközök. Az egykor elégedetlen “jól élő”  emberből, hálás szívű szegény ember lett. Örülök, hogy megtanultam szegénynek lenni. Ebben az időben kezdtem el Bibliákat kötni.

Szerinted miért értékesek az Egyedi Bibliák, és hogyan is készülnek?

Először hadd válaszoljak a kérdés második felére, hogy hogyan is készül a Biblia, így érthetőbb lesz az értéke is: amikor leülök tervezni, akkor megpróbálom elképzelni az információk alapján a Biblia tulajdonosának a stílusát, ízlését. Milyen típusú ember lehet? Mi lehet a fontos számára? Mi jelent neki értéket? Komoly? Konzervatív? Poénos? Vagány? Elképzelem azt, amikor előveszi a Bibliáját és mások szóvá teszik. Rákérdeznek. Mit mondhat nekik a megjegyzésükre? Büszke rá? Örömet okoz, hogy megdicsérik? Esetleg kihasználja az evangelizálásra? Mire fogja használni? Otthon a polcon és családi Bibliaként használja, vagy minden napos használatba lesz? Sokszor beleszól a tervezésbe az is, hogy mennyire van igénybe véve a Biblia. Lehet valami nagyon szép és különleges díszekkel ékesítve, de lehet, hogy fontosabb a strapabíróbb anyagok használata. Sok szempontot kell figyelembe venni. Ha ez megvan, kezembe fogom a ceruzámat, és rajzolok. Általában 8-10 rajzból születik meg a végleges dizájn. Nagyon kritikus vagyok! Ha nem jön az ötlet, inkább abba is hagyom, és nem dolgozok. Megvárom az ihletet. Mindegyik Biblia nagyon fontos számomra.

Amikor átadtam az eddigieket, úgy izgultam, mint egy gyerek a karácsonyfa alatt. Néztem a szemei tekintetét, a mozdulatát, ahogy kicsomagolja. Az első arckifejezést. Az első mondatokat, az első perceket. Fantasztikus izgalom. Volt már kudarcom is. Na, nem azért, mert csúnya lett, hanem azért, mert a megrendelő nem a Biblia tulajdonosa volt, és nem találta el a férj a felesége ízlését. Egyébként a Biblia gyönyörű és különleges lett. Minden egyes Bibliát órákon keresztül készítek. Nem ritka, hogy akár 10 óráig készül egyetlen Biblia. Nem kapkodok. Nagyon aprólékosan dolgozok. (Ennek ellenére mindig találok hibát a munkámban). Az Édesanyám azt mondja, hogy a kézi munkában lehetnek hibák. Így van! Ha nem tudom kijavítani, akkor jól jön ez a bölcsesség. Egyébként a hibákat többnyire nem veszik észre a megrendelők, mivel ez csak egy maximalista értékelése és nem funkcionális hiba. Többször előfordult már, hogy az anyag költségek magasabbak voltak, mint amit fizettek a Bibliáért. Ez üzletileg nem jó, de ha én azt látom jónak és szépnek a deficit ellenére is, elkészítem.

A kész Bibliák jól tükrözik a tulajdonosa egyéniségét. Akik minden nap kezükbe veszik, azok értik ennek a jelentőségét. Sokan nem találnak meg igeverseket, ha nem a saját Bibliájukat használják. Pedig ugyan azt mondja Isten minden Bibliában. Mégis a saját az igazi. Az, ami az enyém. Azt szeretem olvasni, forgatni. Az Egyedi Biblia tulajdonosai, arról számoltak be, hogy most már kívül-belül szeretik a Bibliájukat. Jó érzés ránézni. Különös ez az érzés. Valami személyes… Szerintem ezért értékes az Egyedi Biblia

Mi inspirálja a munkádat?

… Arra a kérdésedre, hogy mi inspirál… ? Nem tartom magam művésznek és valami különlegesen kiemelkedően nagy tehetségnek sem. Viszont nagyon szeretek alkotni és szeretem a különleges egyedi dolgokat készíteni. Ha valakiről tudok néhány információt, és őszintén beszél az ízléséről és nem valami „trendi dolgot” akar mutatni magából, akkor általában eltalálom azt a hangulatot, ami tetszik neki. Különleges érzés készíteni a Bibliákat. Nem lehet betelni vele. Jó érzés látni, hogy valakinél közreműködhettem abban, hogy egy „új dologban” is kifejezhesse önmagát. Személyesebbé alakítani a Bibliáját valakinek, különleges kiváltság.

Mit jelent neked a Biblia?

Minden családban szükség van arra a bizonyos Könyvre. Nem maradhat el, mivel abban van minden leírva, ami az élethez szükséges. Számomra a Biblia az a forrás, ahol minden nap Jézus az én megváltó Istenem csodálatos tervét fedezem fel, az ember és Ő (az Isten) kapcsolatának helyreállításában. A Bibliából minden nap tanulom és tanítom a gyermekeimet arra, hogy mi az élet célja és azt hogyan töltsük be, valósítható meg az életünkben.

Amennyire szeretjük, és ahogyan olvassuk, kutatjuk az Igét, annyira szeretjük az élő Istent.

  • RSS
  • Del.icio.us
  • Twitter