“Csodálkoztam, miért kaptam…”
“Amikor meglátta a dupla szivárványt, elfátyolosodott a szeme.”
Egyedi Biblia megrendeléséhez
csak kattints ide,
Szia Gábor!
Köszönöm a türelmed! Az alábbiakban olvasható a kért történet:
“Csodálkoztam, miért kaptam másfajta Bibliát, mint a többiek!”
Ez volt az első gondolata a feleségemnek a bibliájával kapcsolatban. De korábbról kezdem a történetet.
Több mint egy éve, hogy eljutottam az „Egyedi Bibliák” weboldalra és megcsodáltam az addig elkészült műveket. Főképp a képeket nézegettem és azt gondoltam, hogy az egyedi jelző csupán azt takarja, hogy mindenki az ízlésének megfelelő díszítőelemekkel ékesített Bibliát vehet a kezébe. De már ekkor elhatároztam, hogy valakit én is meg fogok lepni egy ilyennel. Titkon reméltem, hogy a feleségem lesz az!
Szeptemberben elérkezett ez a pillanat, feleségem elhatározta, hogy megkeresztelkedik és konfirmációs fogadalmat tesz Isten előtt gyülekezetünk közösségében. Nem is késlekedtem, egyből felkerestem az oldalt és elkezdtem a rendelés folyamatát. Meglepett az, hogy a rendeléshez jellemeznem kellett a megajándékozni kívánt személyt, azaz a borító elkészítéséhez Gáborék meg akarták ismerni a feleségemet. Ekkor jöttem rá, hogy az egyedi jelző mögött sokkal több rejlik, mint gondoltam, ma inkább „Személyes Bibliák”-nak nevezném az oldalt.
A megrendelőben közölt információk alapján elkészült a feleségemnek szánt borító terve. Minden úgy volt rajta, mint a végeredményen látható kivéve a dupla szivárványt. Már az első változat is tetszett és miközben olvastam Gábor gondolatait a képpel kapcsolatban jutott eszembe az, amikor mentem megkérni a feleségem kezét a szüleitől egy dupla szivárvány (két különálló párhuzamos kapu szivárványból) volt az égen (ilyet addig és azóta sem láttam). Kértem a Gábort, amennyiben tetszik neki „komponálja” bele a képbe ezt is. Így alakult ki a képeken is látható végeredmény.
Eljött a konfirmáció napja. Gyülekezetünkben az a szokás, hogy fogadalomtétel után a konfirmandusok egyenként odamennek az Úr asztalához és a lelkész a kezét a fejükre helyezve egy-egy személyes igével imádkozik mindenkiért. Ekkor kapják meg a saját bibliájukat, amelybe az előbb említett igevers is belekerül. Ekkor fogalmazódott meg címként adott gondolat a feleségem fejében: “Csodálkoztam, miért kaptam másfajta Bibliát, mint a többiek!”, de ekkor még nem ért rá vele érdemben foglalkozni.
Istentisztelet után aztán nem bírtam tovább és rákérdeztem: „No, hogy tetszik az új bibliád?” erre feleségem mondta, hogy nagyon szép és elkezdte tüzetesebben megvizsgálni. Amikor meglátta a dupla szivárványt, elfátyolosodott a szeme. Utána egyre több részlet nyerte el értelmét a képen. Végül a Gábornak a következőt üzente: „Köszönöm szépen! Ilyen szép ajándékra nem számítottam! Ilyen szép Bibliája nincs senkinek!”
Köszönöm Gábornak az alkotását, amivel emelte ennek a számunkra oly fontos ünnepnek a fényét!
Üdv:
Böröczky Attila
Sok szeretettel kedves Attila! Isten gazdag áldását kívánom nektek! MDNJK! Gábor








